Főoldal Településünkről Turizmus Gazdaság

Baskó községet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja

RoyalMagazin.hu

  • 20%-kos kedvezmény az Emberi Test kiállításra
  • Zöld Nyíl: Miskolci diákok tervezhetik meg a Thököly utcai villamosmegálló egyedi elemét
  • Mengyi Roland ragaszkodik a fizetéséhez
  • Újabb csapás a miskolci drogfronton
  • Fertőzött homokozóban vakult meg Cintia
  • Nyilvános a miskolci adósok listája
  • Koncertmester szólista szerepkörben
  • Kézműves játszóház óvodásoknak a Dózsában
  • Dr. Kriza Ákos közleménye a Holding jutalmazással kapcsolatban + Miskolc Holding közleménye
  • A kulisszák mögött
Polgármesteri köszöntő PDF Nyomtatás E-mail

Kedves Látogató!

Megtisztelő számunkra, hogy felkereste községünk honlapját és érdeklődik múltja, jelene és jövője iránt.

A gyönyörű fekvésű községről az első írásos emlékek 1388-ból valók. Azóta folyamatosan fejlődik infrastruktúránk, intézményhálózatunk, gazdagodnak szolgáltatásaink, és egyre mutatósabb, rendezettebb a faluképünk.

A település kedvező fekvése többféle vállalkozás sikeres működéséhez biztosít kiváló lehetőséget.

Lakosainknak, híreinkkel, letölthető űrlapokkal, közérdekű információkkal, fontosabb rendeleteink szövegének közlésével szeretnénk a mindennapokban segítséget nyújtani.

Szeretnénk, ha mindenkinek úgy tudnánk rendelkezésére állni, hogy az informatika nyújtotta lehetőségek a leginkább ember közelien könnyíthessék mindennapi életünket a lehető legtöbb területen.

Bízom benne, hogy minél több elégedett látogatónk, vendégünk és lakosunk lesz, akár ezen honlap segítségével is.

A Baskóra érkező vendégek, változatos települési programokkal, kellemes kirándulási, túrázási lehetőségekkel és vendégszerető helyi lakósággal találkozhatnak.

Ismerje meg Ön is a falu sajátos hangulatát, szeretettel várjuk Baskón, akár egy kellemes kikapcsolódásra, akár hosszabb távú kirándulásra, vagy üzleti kapcsolatok kialakítására.

Őszintén remélem, hogy a folyamatosan aktualizált honlapunkon közreadott információink segítik Önt abban, hogy részletesen megismerje ezt a szép falut, s kedvet adnak Önnek ahhoz, hogy személyesen is ellátogasson hozzánk.

Viszontlátásra Baskón!

 

Elérhetőségeink

Baskó Község Önkormányzata
Baskó, Fő út 43.
Tel.: 47/330-160 Fax.: 47/330-160

basko.onkormanyzat@gmail.com

Szállások Baskón

Kőröshegyi Fogadó Vendéglő

Kőröshegyi Fogadó Vendéglő


Ildikó Vendégház

Ildikó Vendégház

2011 Webmester: g-art.hu